Események betöltése

Az elvonulás létszáma betelt, nem tudunk több jelentkezőt fogadni.

Már szervezés alatt van a 2020-as elvonulás. 🙂

 

A tudatos jelenlét figyelmét annyi minden el tudja vonni – általában a negatív életesemények, történések. Valójában a pozitív helyzetek éppen annyira károsak lehetnek, mert általuk olyan tévképzetek, a valóság talajáról elrugaszkodott illúziókat teremt az ember, amelyek ugyanúgy hátráltatják a fejlődésben és az önismeretben.

Ezen a 13 napos elvonuláson Bali szigetén körbesszük magunkat a legcsodálatosabb élményekkel és felfedezésekkel, és közben folyamatosan gyakoroljuk a tudatos tapasztalás erejét, amellyel mindig a felszín alá tudunk tekinteni. Így valódi megélésekkel és valódi tapasztalásokkal leszünk gazdagabbak, aminek a célja, hogy a két hét Balin töltött csodás élmények után otthonodban, a saját életedben ne hiányként éld meg a “pozitív” élményeket. Legyél szabad, akárhol is vagy!

A Balin töltött idő sok mindent fog előhozni, hiszen távol a megszokott otthontól távol kerülsz a megszokott programjaidtól, és ezért könnyebben találod meg a saját lényed magját. Az elvonulás alatti gyakorlatok erre a középpontra fognak fókuszálni, hogy ez minél erősebb és biztosabb legyen benned.

Természetesen a 13 nap programját úgy állítottuk össze, hogy olyan helyekre is eljussunk, amelyek a helyi balinéz szokásokkal és emberekkel ismertetnek meg. Nem a “szokásos” turisztikai látványosságokat járjuk be, hanem olyan eldugott helyeket keresünk fel, amelyek közel hozzák Bali igazi, ősi energiáit.

 

Általános információk

Helyszín: Bali – Ubud és Lovina,

Időpont: 2019. okt. 14-26 (12 éjszaka) /Indulás : 2019. Október 13. – Visszaút: Okt.26./

Időtartam: 13 napos program (12 éjszaka) + utazás

Ár: 1150 USD (kétszemélyes apartmanban, Ubudban franciaágy, 2 ember)

Ár: 1290 USD (1 személy 1 apartmanban)

Fizikai megterhelés: könnyű

Létszám: 20 fő

Indulás, érkezés: Budapest – Denpasar

Elvonulás vezető: Kiss Balázs Kunó

Elvonulás szervező: Király Mónika, 6. éve Balin élő pszichológus, művész  + helyi  papok és művésztanár, balinéz sofőrök és segítők  bevonásával zajlanak a programok.

Jóga: Morvai Tibor jógaoktató (vegyes, a napok jellegéhez igazodó jógaórák)

Szállás: 8 éjszaka tágas, franciaágyas teraszos apartmanokban, szép, csendes, természetes környezetben Ubudban, Bali művészeti és kulturális központjában.

4 éjszaka szállás Lovinán, kétszemélyes tengerpart közeli hegyen lévő panorámás, medencés apartmanban.

 

PROGRAM

 1. nap okt. 14. hétfő – MEGÉRKEZÉS NAPJA. Egyéni/csoportos kiutazás Bali szigetére. Transzfer Ubud városába. Szállás elfoglalása. Este Kunó tábornyitása.

 Megérkezés Bali repterére. A reptérről Ubudba utazunk, mely a művészeti, kulturális, tradicionális élet fő központja. A szállásig 1,5 óra a transzfer, kényelmes légkondis autókkal. Welcome snack és ivóvíz lesz minden apartmanban.

Ellátás: welcome snack + 20 liter ivóvíz/apartman

2. nap okt. 15. kedd – FELFEDEZÉSEK, MEGISMERÉSEK, HANGOLÓDÁS NAPJA. Találkozó a stúdióban, a környék és Ubud felfedezése. Virágfelajánlások jelentősége és elkészítése. SZABAD PROGRAM, pihenés, este Kunó-szatszang.

 Késői reggelinknél megismerkedünk számos szezonális trópusi gyümölccsel, majd a stúdióban folytatva elméletben és később gyakorlatban is megismerjük a helyet, amely 10 napig otthonunk. Elkezdjük a helyi spirituális és kulturális világ tradícióinak megismerését. Már az első napon betekintést kapunk a virágfelajánlások készítésébe, mely Balit sajátosan és alapvetően meghatározzák. Ubudi városnézésre, pénzváltásra és egyéni felfedezésekre kerül sor délután.  Este szatszang Kunóval.

Ellátás: reggeli

 3. nap okt. 16. szerda – LELKI TISZTULÁS, ELENGEDÉS A VÍZ ENERGIÁJÁVAL. Reggeli meditáció, majd a belső tisztulást segítő szertartásos fürdő egy szent forrásnál. Egy csodálatos panorámájú warungban (helyi étteremben) megreggelizünk. Hazafelé útközben megállunk a Tegalalang elbűvölő rizsteraszainál. Este szatszang Kunóval.

Az elvonulás során a víznek különböző minőségeit tapasztaljuk meg, mely alapvető a helyi kultúrában. A mai napon a balinéz-hindu világ egyik jelentős szokását is gyakoroljuk a víz segítségével. Meditációval kezdünk, és a helyi gondolkodás szerint a szükségtelen, energiát lekötő szennyeződések elengedéséhez végzünk tisztító szertartást. A meditáció után ellátogatunk egy szent forráshoz, ahol rituális tisztítófürdőt veszünk a vízesés alatt.

A tisztító szertartás után egy elbűvölő panorámájú warungban megreggelizünk.

Tovább utazunk és megtekintjük Bali talán legszebb rizsteraszát, ahol sétálunk is a hatalmas rizslépcsős tájon, miközben a rizzsel is közelebbről megismerkedünk. Este szatszang Kunóval.

Ellátás: reggeli a warungban

 4. nap okt. 17. csütörtök – TÖLTŐDÉS ÉS PIHENÉS NAPJA. Séta a természetben majd fürdőzés a tengerben. Este Kunó-szatszang.

Korareggel egy lenyűgöző hegygerincen Kunó által vezetett sétameditációt végzünk, ahol mélyen belevarázsolódhatunk a természetbe. Sétánk végpontján egy dzsúzt/kávét is elfogyasztunk. Majd meglátogatjuk a tengert, a víz csendes, békés hullámaival kapcsolódunk. Egy közeli fehérhomokos parton pihenéssel és fürdőzéssel töltődünk, estebédünket is a parton fogyaszthatjuk. Késődélután visszaindulunk szállásunkra, és egy szatszanggal búcsúztatjuk a napot.

Ellátás: Extra dzsúz/kávé, Reggeli

 5. nap okt.18. péntek – A TERMÉSZETKÖZELI ÉLETMÓD MEGISMERÉSÉNEK NAPJA. Utazás Tibumana vízeséshez. Séta egy elbűvölő rizsföldön a közeli faluig. Betekintés a tradicionális életbe Bangli falunál: balinéz életmód megismerése, kókuszolaj és jamu (gyógynövényes) ital készítés egy hagyományos balinéz otthonban, tradicionális ebéd.

Reggel jóga. Ezen a napon a reggelit követően először egy csodaszép folyóvölgyet és vízesést látogatunk meg, melyben javasolt a fürdés is.  Egy olyan rizsvidéken sétálunk át, mely 50 évvel ezelőtt is így nézett ki, és megnézhetjük a rizs betakarítását. A balinéz életbe két tradicionális tevékenységen keresztül kapunk betekintést. A helyiek számára a természet a mindennapi élet része, ismerik a helyi növényeket, virágokat, melyeket sokféleképpen fel is használnak a háztartásban, gyógyításban is. Bangli falu mellett egy eldugott falucskába látogatunk, ahol balinéz család vendéglátóink bemutatják hogyan készül a szűz kókuszolaj és a jamu (gyógynövényes ital), mi magunk is segédkezünk az elkészítésében. Eközben megtekinthetjük a balinéz udvart, ahogyan a helyiek élnek, és a gyógynövényes kertet.  Vendéglátóinktól finom tradicionális ebédet is kapunk. Saját készítésű olajunkat és italunkat magunkkal vihetjük, vagy akár további mennyiséget vásárolhatunk is a 100%-ban eredeti, organikus készítményekből.

Ellátás: Reggeli, Ebéd

6. nap okt. 19. szombat – TESTI ÖRÖMÖK NAPJA. Jóga, FÉL NAP SZABAD PROGRAM, délutántól estig főzőiskola+vacsora

Frissítő jóga és néhány szabad óránk lesz, kiemelten ajánlott a masszázs-program. Délután átutazunk Laplapan szomszédos faluba, ahol megtanuljuk 8 fogásos indonéz vacsoránk elkészítését és amit főztünk, azt meg is esszük.  A program közben gyarapíthatjuk tudásunkat a helyi kultúráról, miközen élvezetes betekintést kapunk a balinéz kulináris világba.

Ellátás: Reggeli, Vacsora

 7. nap okt. 20. vasárnap – TISZTULÁS A TŰZ ÉS A KREATÍV TŰZ ENERGIÁJÁVAL  – Jóga. Reggeli után betekintést nyerünk a Hold tradicionális jelentőségébe és festünk Wayan Karjával. FÉL NAP SZABADPROGRAM. Este Balinéz Tűz-szertartás.

Reggeli előtt jógával köszöntjük a Napot, majd megismerkedünk a Napnak és a Holdnak a balinéz kultúrában betöltött szerepével. Reggeli után a helyi világ gondolkodásában jelentős szerepet betöltő hindu gyökerű kozmikus szimbolizmusba  kapunk betekintést Wayan Karja (szállásadónk és Bali egyi legelismertebb festőművésze)  közvetítésével,  élvezetes festés-gyakorlattal egybekötve (nem igényel semmilyen előképzettséget). Ezen keresztül a balinéz világról is sokat megtudhatunk (fordítás minden programhoz van).

Délután szabad program, mely alkalmas újabb masszázsra, pihenésre, környékbeli sétára, vásárlásra. Egy speciális ceremónián veszünk részt. Balinéz papok által vezetett tradicionális Gyógyító Tűz szertartás a védikus időkben gyökeredzik.

Ellátás: reggeli + vacsora

 8. nap október 21. hétfő – ŐSÖK NAPJA. Jóga. Gunung Kawi sziklafaragványok és templom a Pakerisan folyóvölgyben. FÉL NAP SZABADIDŐ

Jóga. Délelőtt a Gunung Kawi sziklatemplomba, a Királyok Völgyébe látogatunk el, mely az egyik legősibb fennmaradt emléke egy régi világnak. A 11. századi egyedülálló sziklakapu és a templomok lélegzetelállító paradicsomában megismerkedünk a védikus világnézet alapjaival is. Visszatérve a szállásra szabadon töltjük időnket, felkészülünk a szállásunk elhagyására.

Ellátás: Reggeli

 9. nap okt. 22. kedd – Utazás Lovinára, este együttlét, szatszang Kunóval.

 Reggeli után elindulunk Lovinára. Délután érkezés a tengerparti faluba, Lovinára és a hegyoldalban épült szállásunkra, melynek medencéjéből az Indiai-óceánra látunk rá. Délutáni pihenés után este szatszang Kunóval, korai nyugovóratérés javasolt a koraggeli másnapi program miatt.

Ellátás: reggeli

 10. nap okt. 23. szerda – Reggeli delfin-nézés. SZABADNAP. Kunó-szatszang

Reggeli után vízreszállunk és jukung-csónakokkal a nyílt tengeren delfinlesre indulunk. Nagy eséllyel fogunk az óceánban élő, ugrándozó szabad delfineket látni, melyek néha még a csónak közelébe is odaúsznak. Majd visszatérünk szállásunkra. A hátralévő szabadidőben bemehetünk egy közkedvelt marketra, fürödhetünk a feketehomokos tengerpartnál, vagy kényeztető programokkal tölthetjük időnket. Este szatszang, szellemi program gyertyafényben.

Ellátás: reggeli

 11. nap okt. 24. csütörtök – Menjangan-sziget környéki sznorkelezés

 Reggeli után kisbusszal elindulunk Menjangan-szigetre, mely a Nyugat-Bali Nemzeti Parknak a része. 20 perces hajókázással jutunk a szigetre.  Balin itt látható az egyik legszebb tengeralatti világ, a sznorkelezők paradicsoma. Délben ebédet is kapunk. A szigeten egy különleges templom is van, melyet érdemes megnézni, ehhez gyalogolni is kell néhány kilométert.  Ez a sznorkel-túra  Bali legjobb, leglátványosabb, legelbűvölőbb tengeralatti világába ad betekintést, igazi kuriózum. Nem szükséges hozzá az úszás képessége, biztonságos, az egyik legkedveltebb programunk.

Ellátás: Reggeli, Ebéd

 12. nap okt. 25. péntek – jóga + Buddhista ashram. Szabadidős program

Reggel jóga után  Bali legjelentősebb buddhista ashramjába látogatunk, mely hasonlóképpen épült, mint Borobudur, a világ legnagyobb buddhista emlékműve Jáván. Megismerkedhetünk a buddhista világnézettel, amely a balinéz hinduizmus egyik meghatározó eleme. Magunk is elcsendesedünk ott, ahol a szerzetesek szoktak, mely megkönnyíti a saját meditációnkat. A nap hátralévő részét egyéni szabadságunk szerint töltjük a számos lehetőség közül választva. Este közös vacsorával ünnepeljük az elmúlt napokat.

Ellátás: reggeli, vacsora

13. nap okt. 26. szombat – Táborzárás Kunóval. Felkészülés az útra, az elvonulás lezárása, pihenés a járatindulástól függően.

 

A programok változásának a jogát fenntartjuk. Az esetleges változások nem fognak a programok és szállások tekintetében minőségi-mennyiségi csökkenést vagy árváltozást okozni, pusztán a sorrend és az aktuális események, körülmények lehetnek rá hatással.

 Választható Extrák: VulkántúraBúvárkodás (Búvárkodás kipróbálása 80 USD két merüléssel, ha valaki akarja Menjangan szigeten) Motorozás (motorbérlés 70 000 IDR/nap, nemzetközi jogosítvány és biztonságos tudás alapfeltétel)

 

FONTOS INFORMÁCIÓK 

Az utazás díja tartalmazza: 

  • Szállás: 8 éjszaka szállás Ubudban, kétszemélyes természetközeli, kényelmes, franciaágyas, rizsteraszra vagy dzsungelre néző apartmanokban. Kitűnő étkezési lehetőségek a szállás közvetlen közelében.
  • 4 éjszaka szállás Lovinán, kétszemélyes (dupla vagy single ágyak), tengerpart közeli hegyen lévő panorámás, az óceánra néző medencés apartmanban. A szálláson étterem is van.
  • Reptéri transzportok
  • Meditációk, szatszangok Kunóval
  • 5-6 jóga gyakorlás (Hatha, Yin, Gerinc jóga kombinációi a programhoz igazodva)
  • Ellátás: 12 reggeli, 1 welcome-snack, 3 vacsora, 2 ebéd, 20 l ivóvíz/apartman, gyümölcstál
  • Menjangan-szigeti sznorkelezéshez: Sznorkel-pipa, szemüveg, úszótalp
  • Belépők és programok: Az összes program belépőjeggyel, kivéve az opcionális programokat
  • Helyszíni közlekedés: A program összes utazását
  • Elvonulás programjának szervezése, vezetése
  • Tolmácsolás
  • Alkotó programok, szertartások anyagköltségei és kellékei
  • Helyi adók, illetékek

  

Az utazás díja nem tartalmazza: 

  • repülőjegy illetékkel
  • egyéni utazás esetén a reptéri transzfer
  • biztosítás (nagyon ajánlott)
  • adományok, borravalók (opcionális)
  • fakultatív programok (opcionális)
  • a programban szereplő étkezéseken túli étkezést

 

FIZETÉSI  INFORMÁCIÓK

  Részvételi díj:        1150 USD (két személy egy apartmanban) 1290 USD (egy személy egy apartmanban kizárólag Ubudban lehetséges)

 

 Jelentkezés és a fizetés menete:

Jelentkezni e-mailben lehetséges az info kukac kissbalazskuno pont hu email címen.  és 600 USD foglalási díj fizetendő KÉSZPÉNZBEN, dollárban. A dollárt KIZÁRÓLAG 100 DOLLÁROS és 2003 után nyomott HIBÁTLAN CÍMLETEKBEN tudják elfogadni. 

 

Határidő: 2019. április 30.

A jelentkezéseket érkezési sorrendben, a foglaló befizetése szerint tudjuk véglegesíteni (max 20 fő).

 

Hátralék fizetése:

Egy részletben a program helyszínén, készpénzben a megérkezés napján kell fizetni a fennmaradó összeget.  A dollárt KIZÁRÓLAG 100 DOLLÁROS és 2003 után nyomott HIBÁTLAN CÍMLETEKBEN tudják elfogadni. 

 

Az előleg befizetése nem csak a helyet biztosítja, de egyben a helyi foglalásokhoz lesz felhasználva, így nem áll módunkban annak visszajuttatása, ha az utazás egyéni okokból meghiúsul.  A korábbi tapasztalatok alapján fontos azt is előre tudni, hogy ha az utazás során bármilyen okból kifolyólag (pl. hasmenés vagy fejfájás stb.) valaki nem vesz részt egy programon, akkor csak a helyszínen fizetendő belépőjegyek árát tudjuk visszatéríteni, az előre lefoglalt programok árát nem.