Magamról

Kiss Balázs Kunó informatikusként és műszaki tanárként végzett, majd 10 évig dolgozott multinacionális cégeknél mint adattárház-specialista és középvezető. Ezt a pályát elhagyva asztrozófiát kezdett tanulni, majd később tanítani, és előadásokat tartani a témában. Később egyre több elvonulást szervezett, melyek az önismeretről, az Önvalóra ébredésről szólnak. 2012-ben megalapította az Unio Mystica könyvkiadót, ahol olyan könyvek kiadásával foglalkozik, melyek segítik olvasóikat, használóikat a legbensőbb önmagukhoz vezető úton.
Két gyermek édesapja, szabadidejében fizikát tanít egy Waldorf gimnáziumban, csellózik és gitározik és lelkesen játszik társasjátékaival.

KI VAGYOK?

Az életemet már fiatal tizenéves koromtól kezdve alapvetően határozták meg a vallások és a spirituális tanok. Ha vissza kellene emlékeznem, akkor a nulladik jelentőségteljes élményem az volt, hogy kisiskolás koromban többször is megakadt a szemem az Öt világvallás című könyvön, mely hosszú éveken keresztül állt a szüleim polcán. Mire megtanultam olvasni, már tudomásom volt arról, hogy létezik buddhizmus, kereszténység, és más vallások.

Édesapám egyszer a mellékhelyiségben felejtette a Micimackó és a Tao című művet, a borítóján feltűnő piros betűs felirattal: „18 éven felülieknek”. Elolvastam, és akkor döntöttem úgy, hogy megvilágosodom. Ekkoriban talán úgy 14 éves lehettem, és emlékszem, esténként azzal töltöttem az időmet, hogy ültem az ágyon, kerestem az ürességet, és próbáltam megvilágosodni. Persze nem sikerült, hiszen nagy út állt még előttem.

Édesapám sok agykontrollos könyvet is tartott a kilencvenes években, amiket bőszen olvastam végig még a gimnázium alatt – de a várva várt jobb jegyek és barátnők csak nem teremtődtek meg. A megvilágosodást sem értem el úgy, ahogyan akkor gondoltam.

19 évesen találkoztam Richard Bach: Illúziók című könyvével, melynek hatására ráeszméltem, hogy tényleg minden csak illúzió körülöttünk – de ezt az illúziót sehogy sem sikerült a valóságban megtapasztalnom. Nem tudtam átnyúlni a falakon, sem a vízen járkálni. Egyre jobban frusztrált ez az egész dolog, hogy itt van minden leírva, mégsem az történik velem, amit szeretnék!

S ahogy elkezdtem nagyon komolyan foglalkozni a buddhizmussal, gyógyító technikákkal, jógával, a new age különböző ágaival, mindig azt láttam, hogy a környezetemben egyetlen ember sincs a birtokában annak, amiről ezek a könyvek szólnak. Persze hallottam távoli megvilágosodott mesterekről, buddhista tanítókról, ám az általuk képviselt eszméket nem tudtam elérni, akárhogyan is próbáltam. Az új évezred első felében különböző előadások és könyvek inspiráltak, majd elkezdtem ráébredni arra, hogy minden, ez az egész hatalmas spirituális valami, a nagy megvilágosodás-hajcihő, a boldog élet, a boldog párkapcsolat, a jólét, a gyógyítás, mindez egy nagy illúzió. A környezetemben senki sem birtokolta azt, amiről úgy gondoltam, hogy tökéletes, tiszta és isteni.

Ennek hatására, 2007 tájékán döntöttem úgy, hogy mindent kidobok: minden tanítást, minden könyvet, minden eszmét, minden vallást, minden new age-dolgot, mindent, amit a „nagy tanítók” mondtak és sok okos írásban leírtak. Azért, mert egyszerűen azt láttam, hogy csaknem mindenki, aki a spiritualitással foglalkozik, legyen az „tanító”, „guru” vagy hallgató – egy-két igen ritka kivételtől eltekintve – ugyanúgy éli az életét, miközben valójában a mélyben semmi sem változik.

Logikus volt a számomra, hogy ha a tanítók és a tanítások szerint meg lehet világosodni, akkor biztos, hogy ezt az állapotot valóban el lehet érni. Ha viszont senki sem tudja elérni, vagy csak alig néhányan, elenyésző számban – akkor vagy magukkal a tanításokkal van a baj, vagy azzal, ahogyan értelmezzük őket. Egyértelműnek tűnt, hogy a tanítások hosszú távon nem működnek, máskülönben már sokmillió boldog és szeretetben élő kereszténynek kellene lennie; keleten bölcs buddháknak és taoistáknak, s csupa vonzó-teremtő boldog new age-es embernek a nyugati világban… csakhogy nem ezt láttam, s ebből arra következtettem, hogy amennyiben a tanítások rendben vannak, akkor bizony a tanításokat értelmező embereknél lehet a „probléma”, az, ami miatt nem járkálnak boldog és megvilágosodott emberek milliárdjai az utcákon. Megértettem, hogy radikálisan más irányból kell közelíteni ehhez az egészhez.

Ebben az időben, 2006 táján találkoztam először Adamus Saint-Germain üzeneteivel, melyek elkezdték helyre tenni, letisztázni a bennem tornyosuló kérdőjeleket. Ezek segítettek hozzá a teljes kiürüléshez, melyben elmerülve megértettem, hogy a tanítások és az emberek tényleg nem azok, amit eddig gondoltam róluk, s így nincs más hátra, mint hogy egyedül járjak ennek a dolognak a végére. Vagy megvilágosodom – ahogyan azt akkor gondoltam –, vagy valóban nincs értelme ennek az egésznek. Azt akartam felfedezni, hogy hogyan lehetek boldog, hogy lehetek tökéletes ember, hogy működik ez a minket körülvevő világ.

Ekkor vette kezdetét az az utazás, mely mindent letépett rólam, nem hagyott rajtam semmit sem, és ekkor – nagy részben Adamus Saint Germain belső támogatásával – kezdtem el átlátni azt, amit kerestem. Kezdtem megérteni, hogy milyen hatalmas illúzióban is vagyunk, mely tényleg akkora és olyan sokrétű, hogy nagyon könnyű belegabalyodni. Kerestem a választ arra a kérdésre, hogy „mi az élet, a világmindenség, meg minden itt körülöttünk”.

Ugyanebben az időben kezdtem el asztrozófiát és asztrológiát tanulni, mely tanulmányok nagyban meghatározzák a mai életemet, hiszen ezek hatására megosztottam gondolataimat a világgal. Az asztrológia egy nagyon csodálatos, mély és tartalmas eszköz arra, hogy megfogható formában tudjam tálalni, átadni azt, ami éppen zajlik általánosságban az emberekkel. Nagyon sok olyan visszajelzést kaptam, hogy „Kunó, te honnan tudod ilyen pontosan, mi történik velem?”

Ennek eredményeképpen született meg végül első honlapom, a csillagmag.hu oldal, és abból kinőve a Csillagleső című könyvsorozat is: hogy ott legyek mindenkivel a mindennapokban, s amikor nem sikerül megérteni, hogy mi miért is történik, egy objektív külső erő segítsen „kirántani” az olvasót, hogy egy magasabb nézőpontból is rá tudjon nézni az életére.

Egy másik vonalon pedig 2010-től elkezdtem tanítani az úgynevezett „dimi”-t – ahogyan én hívom. Ez a szó a dimenzióváltás szlengesített változata; mint ahogyan a spirituálisból lett a spiri, úgy lett a 2012-es dimenzióváltásos őrületből a dimi. (A tanfolyamok az idők folyamán változó néven futottak: Dimisuli, Az elmén túl, Tudatosság alkímiája.)

Mit jelent ez? Hogy nem az vagy, akinek gondolod magad, és minden problémád ebből a hibás nézőpontból fakad. Értelmetlen kérdéseket teszünk fel, melyekre aztán természetesen lehetetlen értelmes választ adni. Azaz például: „Hogyan legyek boldog?” „Hogy találjam meg a páromat?” „Hogyan legyen pénzem?” „Mi az életfeladatom?” Ha ezekre a kérdésekre lenne egyértelmű válasz, akkor azt gondolom, a sok milliárd emberből csak akadna olyan megvilágosodott, filozófus vagy gondolkodó, aki tutira meg tudná azt adni! De nem tudja, és soha nem is tudta, hiszen még mindig ezeket keresik az emberek, tulajdonképpen már évszázadok óta.

Akkor viszont, ha nincs értelmes válasz – valószínűleg a kérdés eleve rossz. De akkor mi a helyes kérdés?

Ki vagyok én?

Hosszú és izgalmas, sok létidő csomagját lehántó utazás során le kellett hatolnom a lelkem legsötétebb bugyrába, szembe kellett néznem a saját sárkányaimmal, majd fel kellett hoznom onnan azt, amit találtam: Önmagamat. Végül a sok kérdéssel és szenvedéssel teli utazás egy másfajta utazásba vágott át.

Megvilágosodtam.

Az Élet ugyanúgy folyt tovább, csak mintha azóta az élet fonákján lennék, nem ott, ahol előtte. Semmi sem az, aminek látszik, és kiderült, hogy minden úgy van rendben, ahogy van. És én: én vagyok. 

* * *

Azóta pedig más dolgom nincs is, mint ezt átadni másoknak: hogy bármikor abba lehet hagyni a szenvedést és a válaszok kutatását.

Megvilágosodásom története:
szenvedtem
majd abbahagytam.