Az elmúlt 30 napban roppant izgalmas tapasztalásokon vagyok túl, mert egyrészt rengeteg helyen jártam, másrészt a mindennapi életemben is sok minden lezajlott. Tyű! Így visszagondolva is nagyon sok, és most megpróbálom összefoglalni ezeket… majd elengedni őket.
* * *
1. Kezdődött pont egy hónappal korábban, az egyik 4 napos nyári táborom történéseivel, ahol újfent kikristályosodott előttem az, hogy egyetlen eseményt mennyire gigászian különbözőféleképpen élünk meg. Nincs jó meg rossz, még ha egyetemesen keressük is a helyes választ az életünkre, mintha tényleg létezne valahol egy titok, amit ha megfejtünk, akkor az örök boldogság lesz a jutalmunk.
Nincs ilyen. Az Élet értelme pusztán az, hogy élj. Minden pillanat a maga tökéletességével pont azt adja meg, amire szükséged van, még akkor is, ha ez ellen minden porcikád ellenkezik. S az élet értelme – ha már mindenképpen szeretnél egyet kapni – az, hogy elengedd, hogy van értelme. Hogy belelazulj, hogy hagyd szabadon áramolni a mindenséget.
Mindenki, mindig, minden pillanatban PONT azt kapja, amire szüksége van: csak ezt más dolog tudni, olvasni – és más dolog élni. Talán ehhez került közelebb a júniusi tábor csoportja. Én mindenképpen. 🙂
És akkor ezt az élményt most elengedem, mert az a valaki, aki ezt átélte, már nem Én Vagyok.
* * *
2. Azután az események folytatódtak az Everness fesztivállal, ahol megkaptam életem legnagyobb tapsát a közönségtől. Nagyon köszönöm ezt az élményt, és köszönöm azoknak, akik ott voltak, hogy általuk megtapasztalhattam azt, hogy miképpen lehet úgy átadni valamit, hogy az 100% jelenlétből és 0% agyból jöjjön. Ez egy mérföldkő volt a számomra, egy csodás utazás vége és egy csodás utazás kezdete. Köszönöm!
És akkor ezt az élményt most elengedem, mert az a valaki, aki ezt átélte, már nem Én Vagyok.
* * *
3. Július elején pedig Ganga – egy megvilágosodott tanító – elvonulásán jártam pár napig. Ez felkavarta bennem mindazt, ami leülepedett, hogy végül átrendeződve a helyére kerüljön… Nehéz kilépni a sok rendszerből, nehéz elengedni ezer vagy tízezer éves tanításokat; márpedig csak így lehet beengedni azt, ami ÚJ, ami még nem volt. Elementáris felismerésekkel lettem gazdagabb…
… és akkor ezt az élményt most elengedem, mert az a valaki, aki ezt átélte, már nem Én Vagyok.
* * *
4. Egyből utána jött a második nyári táborom. Autókáztam egyet a viharban, a sötétben pedig a Balaton fölötti villámparádéban gyönyörködtem. Ez a 4 nap pedig megértette velem, hogy bár eddig élményeket, tapasztalatokat, megéléseket, oldásokat, felismeréseket, sírásokat és nevetéseket akartam átadni a táboraimban – most a Semmit szerettem volna átadni. Aztán már azt sem. Sikerült, amennyiben ez egyáltalán sikerülhet. Megéltem, hogy nem szükséges az élmények gyűjtése, mert egy idő után csak teherré válik a legnagyobb csodálatos felismerés-gyűjtemény is. Mert az is a múltban tart. Így hát 4 napig gyakoroltuk a Semmit. Csináltunk közben ezt vagy azt, de nem számít. Az a lényeg, hogy MINDIG MINDEN A LEGNAGYOBB RENDBEN VAN.
És akkor ezt az élményt most elengedem, mert az a valaki, aki ezt átélte, már nem Én Vagyok.
* * *
Vajon mikor szabadulunk meg az élmények keresésétől? Legyen az akár földi vagy spirituális tapasztalás, van valami, amire folyamatosan vágyik az ember, bármilyen köntösbe is bújik. Mondhatjuk, ez viszi előre az emberiséget, ez a keresés, a felfedezési vágy.
De vajon tényleg így van-e? Nem csak a szenvedéssel teli pillanatokat akarjuk folyton örömtelire cserélni? És azért keressük a tapasztalatokat, megéléseket, oldásokat, felismeréseket, sírásokat és nevetéseket, hogy elfeledkezzünk arról, ami csúnya, rossz és boldogtalan volt az életünkben?
A jó pillanatokat mindig felváltja egy rossz pillanat, amikor is újra a jó pillanat és újabb pozitív élmény keresésébe kezdünk. Ez egy életforma, amit meg is lehet ideologizálni.
Ám engem nem elégített ki. Éreztem, hogy nem vagyok szabad. Azt éreztem, hogy valamit azért akarok megtenni, hogy NE érezzek valami mást. Ha unatkozom, akkor elmegyek valahová. Ha egyedül vagyok, keresek valakit. Ha nincs pénzem, dolgozom. Ha szomorú vagyok, akkor boldog akarok lenni…
És így tovább, a végtelenségig.
Ez számomra börtön volt, ahol folyton nem azért csináltam valamit, mert az VAN, hanem azért, hogy valami LEGYEN vagy éppen NE LEGYEN, ELMÚLJON. És ez szüli a szenvedést minden emberben, hogy folyton váltakozik az örömteli és a boldogtalan pillanatok tengere.
Folyton keressük a boldogságot – de éppen ezért hosszú távon, tartósan senki sem boldog.
Megkérdezem tőled, hogy vajon te is jó élményeket akarsz gyűjteni, vagy Szabad akarsz lenni?
