Kérlek fogadd szeretettel Karácsony alkalmából ezt a nagyon fontos üzenetet tartalmazó hanganyagot. Összefoglalom benne a 2019-es év eseményeit és azokat az állomásokat, amelyeket mindenképpen érdemes tudatosítanunk: mi történt velünk és miért?

A női és férfi energiákban fennálló kapcsolatban mérföldkőhöz érkeztünk, mert nagyon fontos üzenetet hordozott a december: képesek vagyunk-e megbocsátani másoknak és magunknak? Az előadás első harmadában ezt vezetem fel, majd a második harmadban magáról a megbocsátásról beszélek. Az utolsó harmadban pedig a decemberben bekövetkező fontos változásokat ecsetelem.

* * *

Az előadás után éreztem, hogy annyira jelentőségteljes üzeneteket közvetítettem, ezért szeretném MINDENKI számára elérhetővé tenni a hanganyagot. Ez viszont nem lenne fair az előadást látogatókkal szemben, akik a belépőjegyükkel járultak hozzá az előadás létrejöttéhez: ezért az előadáson keletkezett saját előadói díjamat jótékony célra ajánlottam fel.

Párom, Lajos Márti jógaoktató az előadás másnapján tartott egy jótékonysági jóga órát, amelynek teljes bevételét két beteg kislány épülésére fordította. Erről részletesen ebben az eseményben olvashatsz, a két koraszülött iker kislányt is megismerheted. A jógás eseményen és előtte rengeteg adomány érkezett, és örülök, hogy egy kicsit mi is hozzájárultunk ehhez a történethez.

* * *

Kattints az alábbi linkre, ahol meghallgathatod a közel másfél órás hanganyagot

https://kissbalazskuno.hu/upload/Kuno-A_noi-ferfi_kapcsolat_meggyogyitasa-2019_osszefoglaloja_es_a_decemberi_energiak.mp3

* * *

Itt olvashatsz részletesen a jótékonysági eseményről:

Drága Barátok, kedves Jógik!Csodás hírem van!!!A tegnapi Jótékonysági Jógán 195.000 Ft-ot gyűjtöttünk össze, hogy az…

Közzétette: FLOW yoga & selfness – 2019. december 21., szombat

 

Itt olvashatsz részletesen a két koraszülött kislányról:

https://www.facebook.com/events/2523647934386037/?active_tab=discussion