Kedves Olvasó Barátom!

Régen jelentkeztem hosszabb írással, tudom. Akár évek óta követed írásaimat, akár csak nemrég találkoztunk, nem számít. Ami elmúlt, elmúlt. Most újra heti, kétheti rendszerességgel jelentkezem majd. Néhány apróságot csak a facebook oldalalom tudok majd közzétenni, ha esetleg érdekel, keresd fel azt is:

https://www.facebook.com/KissBalazsKunoCsillagmag/

Most szeretnék egy fontos – hosszabb átfutású – üzenetről írni számodra, melynek középpontja a Hit. A Szaturnusz égi útja során tavaly a nyilas jegyébe lépett, amely néhány korábbi cikkemben említett fontos mondanivaló mellett arról is szól globálisan, hogy mihez kezdesz Te, és mihez kezd általában az emberiség a Hittel. (Emlékezz: a bolygók nem hatnak, pusztán megjelenítik kint ugyanazt, ami bent van!)

Idézd elő most magadban, hogy számodra pontosan miről is szól a világképed! Miben hiszel például azzal kapcsolatban, hogy mi lesz veled az állítólagos halálod után? Szerinted mi az élet értelme? Miért vagy itt a Földön? Mi a véleményed mondjuk a karmáról? Mit gondolsz, mit kell tenned ahhoz, hogy fejlődj? Mi szerinted a megvilágosodás, a Mennyország, a tudatosság, a pokol, a halál, a reinkarnáció?

Ezekről mind-mind van benned valamiféle elképzelés, melyet feltehetően tanultál, olvastál vagy hallottál valahol, és persze lehet néhány személyes megtapasztalásod, de az igen kétséges az olyan dolgokkal kapcsolatban, mint a pokol vagy a megvilágosodás, vagy akár a reinkarnáció. Kezdjünk most el kételkedni abban, hogy vajon amit egy meditációban vagy élményben megélünk, az tényleg VAN, vagy csak úgy létrehozzuk magunknak az alapján, amit gondolunk? Ez persze nem biztonságos – mármint a kétkedés –, hiszen ha mindent megkérdőjeleznél, akkor mi maradna neked?

Ráadásul ahány ember, annyiféle erős és bebizonyított nézőpont van. Ha például a megrögzött katolikus – de egyébként számomra roppant kedves – csellótanárnőmmel beszélgetek Istenről vagy Jézusról, annyira erősen meg van győződve arról, hogy amit tanult és hisz, az úgy van, hogy semmilyen szinten nem is kérdőjelezi meg azoknak az állításoknak az igazságát.

S amikor egy Buddhistával vagy egy Krisna-hívővel beszélgetek, vagy akár egy vegetáriánussal, teljes meggyőződéssel és hitelesen tálalják, hogy az ő világképük, az úgy van. És nem lehet rajta rést találni.

Honnan tudjuk akkor, hogy melyik az igazi? Gondolom az, ami szerinted úgy van… 😉 De honnan tudod biztosan, hogy az, amiben hiszel, TÉNYLEG úgy van-e? Hiszen sokmillió, sőt -milliárd ember van, aki teljesen biztos abban, hogy amit hisz, az úgy működik.

Mit mutat ez?

Azt, hogy valószínűleg egyik hit sem „az igazi” hit, hiszen mindenkinek megvan a magáé. Ezt persze látjuk máson, DE VAJON LÁTOD-E MAGADON IS? Arra szeretnélek most ugyanis buzdítani, hogy kérdőjelezz meg mindent magadban! Legalábbis – csak hogy felkészítselek – az elkövetkező 2 és fél év nagyjából erről fog szólni: minden leomlik, megkérdőjeleződik, amiben hiszel. Ennek előszelét már érezheted természetesen.

Ez azért fontos, mert az életed problémái abból adódnak, hogy amit hiszel az életről, és amit tapasztalsz az életben, az nem egyezik. A hited egyfajta elvárásként működik: elvárod, előre meghatározod, hogyan kell a dolgoknak történnie. Ha teszem azt egy megrögzött vegetáriánust kérdezünk, akkor ő azt fogja mondani, hogy ettől érzi jobban magát, és például csak akkor lehet valaki megvilágosodott, ha nem eszik húst, hiszen azzal az állatok szenvedéseit venné magához. Ha elmegyek egy buddhista helyre, akkor azt fogom látni, hogy rengeteget meditálnak és mindenféle szertartásokon vesznek részt, szatszangokon ülnek, mert ezt tartják fontosnak és elengedhetetlennek a hitük gyakorlásához. Valamilyen vallási „csoporthoz” te is tartozol – akár van neve, akár nincs. Ha nincs is neve, akkor is vannak kialakított elgondolásaid arról, hogy a dolgok hogyan működnek.

S ezzel nincs is semmi baj.

Ami fontos most, és amire szeretném felhívni a figyelmedet: a valláson, a hitrendszereden, hitvilágodon, az életről alkotott elképzeléseiden TÚL egy sokkal tágabb élet rejtezik!

letöltés (4)Ahogy a Szaturnusz éveken át majd a nyilas jegyét tapossa, úgy mutatja meg számodra, hogy milyen tapasztalásokra számíthatsz: a hited elkezd majd nem működni. Az a hit kezd el majd nem működni, ami nem életképes már, amit kinőttél, mint egy ruhát – s ideje levedleni. De nem arra tanít, hogy keress újabb hitet magadnak, rohanj egyikből a másikba, hiszen ezek a ruhák előre gyártott készítmények, előre meghatározott mérettel, amit valaki más hozott létre. Nem illik rád tökéletesen sosem. Valahol mindig is szűk lesz, vagy lötyögni fog.

Nem azt mondom, hogy ne higgy semmiben… hanem arra készítsd fel magad, hogy

AZT A HITRENDSZERT, AMIRŐL MOST TALÁN ELKÉPZELNI SEM TUDOD, HOGY LEVEDD, annak elhagyására is készen állj. Lehet, hogy például nincs is reinkarnáció? Nem azt értem ezalatt, hogy csak a születéstől a halálig élsz… hiszen az egy visszalépés lenne… de mi van akkor, ha az életeid nem is egymás után következnek, hanem egyszerre zajlanak, egy időben? Azaz nem is azért választod most magadnak azt a párodat, akit, mert előző életedben ezt meg amazt csináltátok, hanem ÉPPEN most nem csináljátok a másik életben, de itt sem teszitek…

…akkor például nincs ok és okozati hatás  – amiről minden tan tanít, amikor a karmáról beszél.

S ez csak egyetlenegy példa volt a sok millió közül.

A hited zár be téged: hogy azt gondolod, az életben a dolgok így vagy úgy kell hogy történjenek. A legapróbbtól a legátfogóbb témáig bármi. Mert mint tudjuk, azt tapasztalod, amiben hiszel!

S ha készen állsz a hitedet lebontani, akkor egy új világ nyílik ki számodra! Ha semmit sem hiszel el pont olyannak, amilyen, akkor egyszerre hiszed, hogy él a hited, és hogy mindaz, amit elképzelsz, mégsem igaz…

…akkor vajon mit tapasztalsz?

Érdemes kipróbálni, de szeretnék egy kis segítséget adni hozzá: ilyenkor azt tapasztalod, hogy minden úgy van jól, ahogy van; hogy a teremtésben minden tökéletesen rendben van. Hogy a dolgok sohasem szűnnek meg, csak átalakulnak egymásba. Azt tapasztalod majd, hogy nem tudsz elveszíteni semmit sem, hiszen nem is kaptál semmit soha.

Ez egy nagyon tág és a lét örömét magában foglaló tapasztalás. Csak bizony el kell hagyni hozzá az olyan hiteket, mint hogy például egyszer meg fogsz halni. Mert mi van, ha sosem? Tudom, most azt hiszed, hogy igen, de…

Látod, pont erről beszéltem. 🙂

Ott kell tudnod hagyni magad mögött mindazt, amire eddig építkeztél. Akármennyire nagyon tutira is hiszel benne. Mert biztos, hogy nem CSAK úgy van, ahogyan hiszed – biztos, hogy van másképpen is.

Aki nem hiszi, járjon utána!

Sok szeretettel,

Kiss Balázs Kunó