Az első és legfontosabb írás, amelyben bevezetlek a csillagképek világába. Kilépünk a horoszkóp két dimenziójából egy magasabb síkra, és bemutatom Neked, hogy mi is a csillagképek világa tulajdonképpen?

Első tudatos emlékem a csillagos égről az, amikor 4-5 éves koromban egy sötét téli koraestén kint játszottam a kertben. Mindent hó borított, a kutya táljából kibányászott jégtömbből próbáltam izgalmas jégszobrot faragni. Emlékszem, megunva a sikertelen próbálkozást, felnézek az égre, és beazonosítom a Nagy Göncölszekér csillagképet, amire nagypapám tanított. Kerestem a Kis Göncölt, a szekér rúdjának meghosszabbításával, de nem találtam sehogy sem.

Nem gondoltam volna akkor – hiszen hol volt még a kis buksi fejemben bármi a távoli jövőről – hogy amikor „felnőtt” leszek, a mindennapi életem és munkám a Nagy Göncöl és a többi csillagkép tanulmányozása lesz…

Első találkozásom a horoszkóp rajzolatával 19 évesen történt, amikor néztem-néztem a horoszkóp kör alakját, s valahogy éreztem, hogy én ezeket tudom, ismerem a fura szimbólumokat, krikszkrakszokat, vonalakat. Belül tudtam, hogy egyszer eljön életemben az a pillanat, amikor ezzel dolgom lesz.

Így kerültem egyre közelebb és közelebb a csillagos éghez, az asztrológiához, s ahogyan haladtam tanulmányaimban, nebulóként nagy lelkesedéssel magyaráztam barátaimnak, ezoterikus társaimnak, hogy valójában a csillagképekben állnak a bolygók, és az asztrológia jegyei nem is tükrözik a valóságot.

Sokszor látom, hogy neves asztrológusok sem értik, hogy mi a különbség a jegy és a csillagkép között. Hát még egyszerű földi halandóként hogyan is lenne világos első olvasatra az, hogy ki kell lépni a horoszkóp virtuális két dimenziójából, és be kell lépni a csillagos égbolt három dimenziójába – gömbjébe.

S amikor az elemzéseket készítettem, akkor lett egyre világosabb, hogy ugyan az asztrológiai jegyek teljesen eluralták a hétköznapok világát, már szinte mindenki tudja, hogy ő milyen jegyű, milyen jegyek léteznek; amikor a csillagképek szóba kerülnek, mindenki azt gondolja, hogy a kettő egy és ugyanaz.

Hogy a kos jegy az ugyanaz mint a Kos csillagkép.

Pedig nem, sőt ég és föld a különbség!

Sőt, tovább megyek: amikor az ember elkezd tanulni a csillagképekről, és rájön a különbségekre, akkor sokak számára nem világos, hogy hogyan működhet maga az asztrológia. Erre később ki fogok térni. De nézzünk most a csillagos égre.

– – –

A 12 állatövi jegyet, zoodiákust úgy határozták meg, hogy a kört (az évet, az égboltot) 12 egyenlő részre felosztották. Majd egy-egy cikkely mögött látható csillagképekről elnevezték a jegyet. Ez rendben is volt 2500 évvel ezelőtt! Akkor még a kos jegye mögött valóban a Kos csillagkép látszódott, tehát minden rendben lévőnek tűnt első ránézésre.

Az asztrológia annyit tett „önkényesen”, hogy az általunk használt naptár szerint március 21-gyel kezdődően kezdte el a kos jegyét. És így tovább, szépen 30-31 naponta a naptárban lépkedtünk a jegyeken: kos után a bika, majd az ikrek, és így tovább. A március 21-e onnan adódik, hogy ez a Tavaszpont, azaz a tavaszi Napéjegyenlőség ideje, amikor a Nappalok egyforma hosszúak mint az Éjszakák. Ez egy virtuális pont az égen, a tavaszpont, jól meghatározható a Földről.

Igen ám, csak közben eltelt pár száz, pár ezer év, és ez a Tavaszpont (ami akkor a Kos csillagképben állt), a precesszió hatása által szépen hátrált tovább, vissza a Halak csillagképbe. Oda, ahol jelenleg is tartózkodik a tavaszpont. Így tehát ugyan a naptárunk az maradt amilyen, tehát maradt benne a március 21-e mint a kos jegy kezdete, csak közben a csillagos égbolt az elmászott (vagyis a Föld tengelye fordult el, de látszólag a csillagos ég fordult visszafelé).

Így amikor 1-2 ezer évvel ezelőtt született valaki március 21-én, a kos jegyében, akkor az a Kos csillagképben született. Ám most, 2000-ben ha valaki március 21-én születik, az maradt kos jegyű – DE MÁR A A HALAK CSILLAGKÉPBEN állt a Nap.

S ezáltal a 12 asztrológiai jegy el van csúszva a csillagos égbolthoz, a csillagképekhez képest.

Tehát a 12 ős archetípus, a 12 asztrológiai jegy szépen élte tovább az életet a „köztudatban”, a kollektív tudatban, és „határozta” meg emberek életét. Eközben pedig a csillagok fény-üzenete láthatatlanul, észrevétlenül, és a tudatból kikerülve sugallta üzeneteit a világnak, csak már-már senki nem figyelt rá az elmúlt pár száz esztendőben.

Így az asztrológia egy LÁTSZÓLAGOS szinten működött tovább, illetve működik tovább mind a mai napig, és ebből a látszatvilágban, a hétköznapi életben gyönyörűen lehet belőle olvasni.

Igen ám, de a csillagok világa, a VALÓDI üzenet ott van e mögött egy rejtett szinten, és közvetíti a magasabb szintű, láthatatlan üzeneteket az embereknek.

Te melyikre szeretnél fókuszálni? A fényüzenetre vagy a virtuális 12 jegyre?

FIGYELEM, ezzel nem azt akarom mondani, hogy az asztrológia csodálatos 12-es felosztása baj vagy probléma lenne, netán hiba! Egyszerűen azt, hogy nem jó helyen van a hangsúly.

Ez olyan, mintha a térképen, ami segít az eligazodásban, ott keresnéd Dobogókőt, és ha megtaláltad, akkor a térkép által eléd tárt rajzra mondanád azt: aha, hát akkor ez Dobogókő! Holott ugye tudod, hogy a térkép csak segít megmutatni, hogy hol van Dobogókő, segít odatalálni!

Így van ez az asztrológia és a csillagbölcselet kapcsán is: az asztrológia egy csodálatos térkép, ami segít a csillagok világában eligazodni, pontosan egy két dimenziós térkép. A csillagok világa pedig már a jelenleg ismert valóságunk tükre.

– – –

Nos, tehát akkor nézzük meg, hogy ez a térkép hol romlott el, illetve hol téved el az, aki manapság e térképen akar eligazodni, merthogy közben a térkép mást kezdett el mutatni.

Készítettem egy képet, amin jól látható, hogy a jelenlegi 12 jegy mögött VALÓJÁBAN milyen csillagkép áll. Igen ám, de mint mondtam, ez egy három dimenziós gömb, ahol nem csak az ismert 12 jegyről elnevezett csillagkép található! Azaz az emberek életében megjelenik például a Nyilas csillagkép fölött álló Sas, a Hattyú, és még sorolhatnám a többi csillagképet az égen, merthogy ezeknek mind-mind üzenetük van!

Nézzük tehát a képet, hogy a mai kor asztrológusa hol értelemezi jelenleg az adott állatövi jegyeket ? azaz kost, bikát, ikreket, satöbbit ? és e mögött Valójában milyen csillagkép áll:

 

Itt látod 12 darab felsztás első felét, azaz a kostól a szűzig tartó jeleket ? azaz ahogyan azt az asztrológia elképzeli. De nézd meg, hogy pirossal jelzett zoodiákus ?mögött? valójában melyik csillagkép áll: köze nincs hozzá. A kos jele mögött a Halak csillagkép áll, a bika jele végén éppenhogy elkezdődik a Bika csillagkép? és így tovább. Tehát, ha úgy tudtad, hogy Te oroszlán vagy ? azaz a Nap születésedkor az oroszlán jegyében állt ? könnyen lehet, hogy valójában a Nap a Rák csillagképben volt.

Itt pedig a mérlegtől a halakig tartó asztrológiai jeleket látod szintén pirossal megjelölve ? és zölddel írva, hogy mögöttük valójában melyik csillagkép áll. Itt a legszembetűnőbb a Kígyótartó csillagkép, hiszen a Nap konkrétan áthalad rajta, és az asztrológia nem is említi ? holott lehet, hogy Te valójában nem is nyilas vagy, hanem Kígyótartó?

– – –

Bízom abban, hogy ezzel az írással elősegítem azt, hogy minél több, erre nyitott ember végre felemelje a fejét a térképből, és a térkép által jelzett útra hangolódjon… s a térképet csak akkor vegye elő, ha úgy érzi eltévedni látszik…

Ha kíváncsi vagy, hogy a két dimenzióra leképezve, az asztrológiai jegyek mögé rajzolva hogyan néz ki a térkép, a horoszkóp kibővített térképe, akkor látogass el ide: ASZTROSZKÓP.