Ha megfigyeled, az ember valamiféle Igazságot, Útmutatást keres az életében, mindig minden esetben. Például „hogyan kell boldog párkapcsolatban élni” vagy „hogyan lehetek boldog”, és így tovább, napestig lehetne sorolni azokat a mankókat, amelyeket az ember élete során keres és talál. Mint ahogyan ez a weboldal is tele van csodálatosabbnál csodálatosabb válaszokkal.

De vajon lehet-e választ adni a kérdésekre? Nekem az a vezérmotívumom, hogy ha lehetne válaszokat adni az emberek kérdéseire, akkor már mindenki boldogan élne, csodás párkapcsolatban, tökéletes szülőként az álmai munkahelyén… de nem ezt tapasztalom. Éppen ezért be kell látnunk, hogy nem lehet válaszokat adni… és ha ebbe beleérzel, akkor ez valahol egy nagyon szörnyű és elkeserítő válasz lesz számodra.

Mert bár lehet választ találni, lehet egy pillanatnyi felismerésre szert tenni, és egy „aha” élménnyel gazdagabban távozni… de holnap vagy holnapután újból lesz valami, amiben megakadsz, ami nem sikerül, amiben majd választ szeretnél.

Teljesen megértem ezt az érzést, hiszen az elmúlt évek alatt azon dolgoztam, hogy minden mankót szisztematikusan kivettem a hónom alól, hogy megnézzem, miképpen tudok egyedül járni. Ez egy elképesztően félelmetes állapot, hiszen gyerekkorunktól fogva arra vagyunk kondicionálva, hogy azt kövessük, amit látunk a világban. Az ember bele sem szokott abba gondolni, hogy szinte minden társadalmi, lelki és szellemi viselkedése tanult. Hogy minden válasza a „hogyan csináljam”-ra valaki más válasza lesz. Nem a sajátja.

De miért félsz megtalálni a saját válaszaidat? Mert tele van a világ korláttal, önként vállalt korláttal. Egy banális példa erre: Vajon miért nem lopsz?

Azért nem lopsz, mert

  • nem szabad lopni,
  • mert mit fognak gondolni rólad az emberek, ha megtudnák,
  • mert akkor nem vagy spirituális,
  • mert akkor karmát teremtesz,
  • mert ez negatív és rossz cselekedet,
  • mert nem akarsz börtönbe kerülni.

… vagy pusztán azért, mert egyszerűen nem akarod elvenni a másét?

Biztos vagyok benne, hogy minden embernek megtalálnánk azt a legalább egy (de inkább sokkal több 🙂 ) dolgot, amit valójában megtenne, de valamilyen mankó, törvény vagy hitrendszer szerint mégsem tesz meg.

Melyik állapotban szeretnél létezni: ahol mindenki meghasonul önmagával, és valójában csinálná, de nem teszi – vagy ott, ahol az embereknek nincs is késztetésük nem tenni?

Az egyik világ egy álságos, hazugságokkal és elnyomásokkal terhes világ – ebben élsz most. Ahol tilos lopni – de mégis szinte minden ember lop. Gondolatot, az adót, a kiskapukkal machinál, más emberek energiáját szívja el… és elhiteti magával, hogy becsületes. A pszichológiai kísérletek is igazolják, hogy az emberek legtöbbje valójában bár elítéli, de bizonyos körülmények közt maga is tolvajjá válik. Elképesztően magas százalékban.

Miért is meséltem el mindezt?  Mert nagyon nem mindegy, hogy valamit magadtól teszel (vagy nem teszel), vagy egy külső kényszer hatására.

Ezt hívják börtönnek. És azért szörnyű ez a börtön, mert saját magad mész be és zárod magadra az ajtót, mert elhiszed, hogy jó ott. De ugyanúgy mások mondják meg, hogy mit kell tenned. Természetesen nem az anarchiáról beszélek, nem arról szól ez az írás, hogy menj nyugodtan, és lopkodj. Jaj, dehogy!

Hanem arról, hogy ha van benned egy vágy (mondjuk az irigység vagy a düh), akkor legalább ne mondd magadnak azt, hogy nem akarsz dühös lenni vagy irigy lenni! Hiszen ha benned van, akkor bárki képes benned megbökni egy pontot, ahol ez aktiválódik. S akkor bizony ott van benned a harag vagy a düh.

Voltál már dühös? Biztos, hogy elkívántál embereket melegebb éghajlatra. S egyébként rendes, pozitív jóravaló embernek tartod magad, aki mondjuk, próbál nem dühös lenni? Ha a válaszod igen, akkor te bizony börtönben vagy. Bezártad saját magadat abba a börtönbe, ahol nem lehetsz dühös. De könyörgöm, ennek ellenére mégis dühös szoktál lenni, hiába hogy nem akarsz?

Nem magad miatt nem akarsz dühös lenni, hanem mert félsz a következményektől. Félsz attól a felsorolástól, amit fentebb a lopás kapcsán írtam. Nem mersz dühös lenni, mert ……. (és itt töltsd ki a saját mondataiddal). Amiben jó eséllyel benne lesz az, hogy nem fognak akkor szeretni, és hasonlók. Látod, máris mások miatt szeretnél valaki lenni, nem magad miatt! Persze, ez csak egy példa – ha bölcs vagy, megtalálod a saját problémádat, amire igazak lesznek a fentiek, ha az nem a düh. Lehet a szegénység, a betegség, a szépség, az okosság. Ha megnézed, szinte mindent azért szeretnél, hogy elérj vele másoknál valamit… szeretetet, elismerést akarsz kapni…

Ám, ha keresed a boldogságot, mármint a tartós, nem-pozitív és nem-negatív létezés állandó örömét, akkor ÖNMAGADÉRT tartsd be a szabályaidat. És akkor szabad lehetsz úgy, hogy nem leszel többet dühös, bár a dühöt meg fogod tapasztalni, de sosem fogod elutasítani.

Megoldás: engedd el a mintát.

Ez kemény. Amikor mondjuk, öt gyerekkel a hátad mögött rájössz arra, hogy az a boldog párkapcsolat, amit kerestél a társaddal, az nem kivitelezhető… és elengeded azt a mintát, ahogyan az életednek kéne lennie a nagykönyv szerint… igen, ez nehéz.

Vagy ha az a programod (spirik figyeljenek), hogy megtaláld a sorsfeladatodat, akkor nézd meg, hogy ebbe a programba az is beletartozik-e, hogy a csodálatos sorsfeladatod, az Utad, az Isteni Küldetésed… nos, ezért hatalmas elismeréseket és pénzeket kell begyűjtened. Lenne-e az a sorsfeladatod, ami a kutyát nem érdekli? Ugye, hogy nem.

Bamm, itt a mintád.

És még ezt a felsorolást sorolhatnánk a végtelenségig…

Egyszerű a tennivaló mégis: nézd meg a feszültségedet, és ott kell elengedned valamit, amit az adott dologról gondolsz vagy vélsz. Ez elég tömör, egy élet is kevés hozzá. Vagy mégsem?